Akácpereszke

Jellemzés: Fehér, citromsárgásanfehér színű, pikkelyes kalappal és pikkelyes tönkkel. Főleg akácosban, fű között terem. Kalap: Domború, majd ellaposodó, 5-12 cm széles. Fehér, sárgásfehér, halvány citromsárgás. Eleinte sárgásfehér pelyhes pikkelyek díszítik, később, főleg középen, sima és csupasz. Széle kezdetben begöngyölt, többnyire pelyhes burokmaradványokkal. Lemezek: Sűrűn állók, nem lefutók. Színük fehér, végül esetleg sárgásfehér. Spórapora fehér. Tönk: Rövid, 4-7 cm hosszú és zömök, 15-20 mm vastag. Fehér vagy sárgásfehér. Pelyhes pikkelyek borítják. Hús: Fehér, citromsárgásan árnyalt. Szag és íz: Nem feltűnő szagú, jóízű gomba. Termőhely és idő: Réten, füves helyeken, erdei tisztásokon terem. Különösen gyakori az alföldi akácosokban. Tavasztól őszig, főleg nyáron, esők után seregesen gyűjthető. Felhasználás: Jóízű, ehető gomba. Hasonló fajok: Vigyázzunk, a fehér gyilkos galócával könnyen összetéveszthető! A galócáknak gallérja és bocskora van, a lemezek a kalap széle felé szélesebbek, és nem teremnek telepített, tiszta akácosban. Az ehető májusi pereszkénél és tejpereszkénél az akácpereszke kisebb, és azok nem pikkelyesek. Igen hasonló még hozzá a csipkés őzlábgomba és a tarlógomba, azok is gallérosak, de nem pikkelyes tönkűek, színük pedig nem lehet citromsárgás.

Aranytinóru

Jellemzés: Világosbarna, domború, végül lapos kalapja 5-6 cm-es. Bőre igen korán repedezik és az egyre több szögletes repedés hézagaiban a kalapbőr alatti pirosas húsréteg kilátszik. Csöves rész: Nevét az aranysárga, citromsárga csöves termőrétegről kapta, amely azonban később olajbarnás lesz, nem fut le a tönkre. Tönk: A karcsú, gyakran görbülő, barnássárga tönkön vörös sávozottság látható. Nyirkos időben a kalapot gyakran sárga, fehér vagy szürke penész szövi át. Se az ilyent, se az idős példányokat ne együk! Szag és íz: Csak az egészen fiatalok ehetők, de azok sem különösen jóízűek.

Áltrifla

Jellemzés: Burgonya alakú, rozsdabarnás színű, kemény gomba. Felszíne pikkelyesen repedező, alul gyökerező, rövid tönkkel. Belseje szürkésfekete. Termőtest: A pöfetegekhez hasonló gömbölyded vagy inkább burgonya, tojás alakú, 2-12 cm széles, 3-6 cm magas. Színe csak igen fiatalon fehér, hamar sárgásbarnás, rozsdabarnás esz. Felszíne táblásan berepedező, sűrűn álló barnás pikkelyekkel. Az idős gomba a tetején szabálytalanul felszakad. Alul igen rövid, összenyomott, gyökérszerű, a föld alatt szerteágazó fonalhálózatban folytatódó tönkszerű része van. Hús: Kemény, a kéregben merev, szinte bőrszíjszerű. A belsejét a termőréteg tölti ki, amely eleinte fehéres, de igen hamar szürke, ibolyás árnyalatú, majd szürkésfeketés lesz, végül barnásfekete porrá hull szét. A gomba alsó, kehelyszerű része a szétporlás után is hosszú ideig megmarad. A spórapora barnásfekete. Spórái barnásfeketék, gömbölyűek, tüskések. Szag és íz: Aromás, később kissé retekre emlékeztető, majd szúrós, undorító szagú és kissé csípős ízű. Termőhely és idő: Nyári és őszi gomba, amely erdőben, erdőszélen, különösen bükkösben, tölgyesben és bokros, szárazabb helyeken, utak mentén igen gyakori, néha seregesen jön elő. Sokszor félig a föld alatt fejlődik, és csak alig emelkedik ki. Gyökérkapcsolt gomba. Száraz időben is gyakori. Mérgezés: Fogyasztása után rosszullét, izzadás, hányás, ájulás vagy tudatzavar jelentkezik. Nálunk azonban mérgezést eddig még nem okozott. Szarvasgomba hamisítására felhasználják. Fűszeres íze miatt külföldön kis mennyiségben gombaporkeverékben használják is. Hasonló fajok: Az áltrifla összetéveszthető esetleg a bimbós pöfeteggel, de megfeketedő belseje, kemény és táblásan repedező bőre jól megkülönbözteti. Inkább a nyári szarvasgomba helyett szedik néha. A nyári szarvasgomba azonban földben terem, felülete nem repedező, hanem egyenetlen, kiemelkedően rücskös, belseje pedig átmetszve márványozott.

Árvégű fülőke

Jellemzés: Csoportosan, fatörzsek tövén, fatuskók mellett termő egyszínű, vörösbarnás gomba. Tönkje szívós, bordás, megcsavarodó, alul feltűnően vékonyodó, árvégű. Kalap: Kúposan domború, 4-15 cm nagy. Felülete hullámosan egyenetlen. Vörösbarna, gesztenyebarna, néha halványabb, fehéresvöröses, máskor viszont sötétebb, foltos, pettyes. Vékony húsú. Lemezek: Közepesen ritkán állók, szélesek, színűk halvány vörösesbarnás. Gyakran sötetebben rozsdafoltosak. Szélük lehet fogazott. A spórapora fehér. Tönk: Egy csoportban egymás mellett, néha egymással összefüggve, de többnyire nem teljesen összenőve több tönk nő együtt. A tönk 5-15 cm hosszú, 0,5-2 cm vastag, Iefelé elvékonyodik, és a vékony része a földbe, fába lenyúlik, gyökerezik, és mivel csavarodik is, többnyire dugóhúzószerű. Színe a kalaphoz hasonló, de alul sötétebb. Hús: Fehéresbarnás. A kalapban rugalmas, hajlítható, nem törékeny. A tönkben rostos, szívós, a tönk aljában majdnem fásan kemény. Szag és íz: Gyengén gombaszagú, kicsit kesernyés utóízű. Termőhely és idő: Erdei lombos fák, főleg tölgyfák tövében, a gyökerekről előtörve a talajon, máskor a tönkön vagy a tuskón csoportosan terem, tavasztól őszig, legbővebben ősszel. Főleg tölgyerdőkben, az egész országban igen gyakori. Felhasználás: A kalap és a tönk felső része ehető, a tönk alja szívós, kemény. Levesnek vagy salátának szokták készíteni, de más gombás ételbe is használható. Jól és szépen szárad. Hasonló fajok: Első rátekintésre hasonlít ugyan más csoportos gombákhoz is, de vörösesbarna színéről és bordás, megcsavarodó, alul elvékonyodó tönkjéről biztosan és könnyen felismerhetjük.

Barna csengettyűgomba

Jellemzés: Kalapja változó barnás színű, zsírfényű, lemezei eleinte fehérek, később rózsaszínre változók. Tönkje a kalapból csuklószerűen kifordítható. Korhadó fán, többnyire egyenként terem. Kalap: Félgömb alakúból kiterülő, 5-15 cm széles, vékony húsú. Színe a termőhely és idő szerint igen változatos, többnyire barna, szürkésbarnás, de lehet fehéres, kékesszürke, feketebarna is. Gyakran felhőzetesen foltos, tarka, sugarasan rajzolt, de lehet még pikkelyes is. Felülete selymes-szálas, nyirkosan fényes, zsírfényű. Lemezek: Színük kezdetben fehér, majd lassan rózsaszínen át hússzínű, végül piszkosvöröses lesz. Spórapura rózsaszínű. Spórái rózsaszínűek, tojásdadok. Termőrétegében jellegzetes cisztidák vannak. Tönk: Megnyúlt, hengeres, eléggé merev, a kalapból csuklósan kifordítható. 5- 12 cm hosszú, 0,5 -1,5 cm vastag. Fehér, de többnyire szürkésbarnásan vagy feketésen felhős, és rajta - főleg alul - hosszanti, finom, rásimuló feketés szálak húzódnak. Hús: Fiatal korban rugalmasan kemény, később puha, vizenyős, és igen törékeny lesz. A kalapban vékony, a tönkben tömör, szálkás, rostos. Színe fehér. Szag és íz: Enyhe, nem jellemző. Termőhely és idő: Majdnem egész évben, ugyanazon a helyen ismételten is termő, gyakori gomba. Faanyagon, fatönkön, tuskókon, mindenféle erdőben és erdőirtás helyén, többnyire magányosan vagy kettesével-hármasával terem. Aránylag száraz időben is előjön. Felhasználás: A fiatal gomba igen jó ízű, ehető, az idősebbtől az étel kissé nyálkás lesz. Törékeny, vizenyős, nem állóképes húsa miatt árusításra alkalmatlan. A tönk alsó része szálkásan rostos, ezért azt ne tegyük az ételbe. Hasonló fajok: Sokáig fehéren maradó lemezei miatt könnyen pereszkének lehet nézni. A hasonló pereszkéktől és fülőkéktől csuklósan kiforduló tönkje és rózsaszínre váló lemezei által különbözik. A szürke és a nagy döggomba valamint a tövisaljagomba lemezszíne hasonló, de a tönkjük nem fordítható ki csuklósan, azon kívül nem korhadó fán teremnek. A barna csengettyűgombának rokona a fehér csengettyűgomba. Ez kisebb termetű, törékenyebb. Kalapja, tönkje fehér, szürkésfehér. Elhalt faanyagon, olykor gyümölcsfák faanyagán is, többnyire egyenként terem. Rokona a nagyobb termetű, meglehetősen ritka, hulladék anyagokon, főleg fűrészporon, a talajon termő csoportos csengettyűgomba is. Ennek kalapja világos sárgásszürkés.

Barna érdestinóru

Jellemzés: Tönkje karcsú, szürke, sötétebben pikkelyes, érdes. Kalapja puhább húsú, barna. A csöves rész fehéresből megszürkül, húsa feketedik. Leginkább gyertyános erdőben terem. Kalap: Félgömb alakú, domború, 5-12 cm nagy, igen vastag húsú. Színe a fehéresszürkétől a sárga és barna színek különféle árnyalataiban fordul elő, többnyire világos vagy sötétbarna. Felülete lehet kissé ragadós. Bőre nem húzható le, néha a kalap szélén túlér, visszahajlik. Csöves rész: Eléggé vastag, széles, és a húsról könnyen lefejthető. A tönktől többnyire mély árok választja el. Nyílásai aprók. Színe szürkésfehérből szürke, majd szürkésbarnás lesz, a nyomáshelyeken barnul. A spórapor barnássárga. Tönk: Hosszú, megnyúlt, karcsú, felfelé vékonyodó, ritkán zömökebb, 6-18 cm hosszú, 1-3 cm vastag. Szürke színű, és eléggé sűrűn álló sötétebb, szürkésfeketés, felszakadozó pikkelyektől érdes, hosszában csíkos. Hús: Szürkésfehér, megtörve kissé szürkül, kékül. Főzve és szárítva szürkésfekete lesz. Az öregebb példányok húsa elég gyorsan megpuhul, vizenyős, vattaszerű lesz. A tönkben a hús mereven törik, idős korban szívósan keményedő. Szag és íz: Kissé savanykás ízű, kellemes szagú. Termőhely és idő: Lomberdőben, főleg nyíltabb füves részeken és nyirkos, árnyas ligetekben, erdei patakok mentén a fűben, legtöbbször nyírfák és gyertyánfák alatt terem, mert ezek gyökérkapcsolt gombája. Június és október között található. Felhasználás: Jóízű kedvelt gomba, de csak a fiatalja kifogástalan. Az idős gomba az ételt nyálkásítja. Tönkje hamar szívósan kemény lesz, kalapja viszont esős időben erősen átvizesedik. Főzve a színe megsötétedik, szárítva megfeketedik, és aránylag nehezen is szárad. Hasonló fajok: Leírásunk a főfajra vonatkozik. Van ugyanis néhány közeli rokona, amelyek főleg a kalapszínben térnek el tőle. Ezek egyike a sötét érdestinóru. Ennek húsa puha, erősen feketedik, a kalap sötétszürke, feketés, bőre repedezik. A tönkön fémes, csillogó sötét szín van, mintha megégett volna. A hús megtörve ibolyásfeketére színeződik el, és húsában a kukacrágás fekete. Gyertyánosban találjuk, főleg patakok mentén, agyagtalajon. A barna érdestinórut, valamint rokonait más tinórufajoktól jól megkülönbözteti szürkés színű termőrétegük és érdespikkelyes tönkjük. Közeli rokona a sárga érdestinóru is. Ennek kalapja sárgás, a bőre többnyire repedező, a csöves rész sárga, később barnuló, a hús és a tönk is sárga.

Barna csészegomba

Jellemzés: Kicsiny, csésze alakú, porcosan puha, barna gomba. Termőtest: Nem nagy méretű, 2-8 cm széles. Belül barna, vörösbarna, olajbarna, gesztenyebarna, kívül halványabb barnás és finoman szemcsés, hamvas. Termőréteg: A csésze belső oldalát béleli ki. Az érett gombából olykor cigarettafüsthöz hasonlóan lövelli a spórafelhőt. A spórák tojás alakúak, aránylag nagyok, fehérek. Tönk: Nincs. Hús: Rugalmas, majdnem porcos, de eléggé könnyen törik. Szag és íz: Kissé fűszeres, gombaszagú. Termőhely és idő: Erdőben, főleg tölgyesben, a talajon terem, mohás, nyirkos helyeken, nyáron és ősszel helyenként seregesen is. Minthogy a talajon ülő gombát nehéz észrevenni, ha egyet találunk, érdemes tovább keresni. Felhasználás: Bár vékony húsú, mégis eléggé kiadós, jó, ehető gomba. Idős korban azonban lehet kissé kesernyés ízű. Elkészítés előtt alaposan meg kell mosni, mert a föld és a homok rátapadhat. Szépen és gyorsan szárad. Hasonló fajok: A barna csészegombának több, ugyancsak barna színű közeli rokona van, amelyek közül némelyik, például a rövid, bordás tönkjéről felismerhető nyeles serleggomba ugyancsak gyakori. Ezek mind ehető gombák. Mérgező csak a tulipán-csészegomba, amely belül lilás, kívül barnásfehér és csilIagszerűen behasadozó.

Borsos tinóru

Kalap: legfeljebb 6 cm-esre nő, sárgás vagy vörösesbarna. Csöves rész: A tönkre lefutó csöves termőréteg változóan, de kifejezetten vöröses. Tönk: nem hasas. Érdekessége még, hogy a vörösen sárguló tönk aljából, ha óvatosan kiemeljük, sáfránysárga kötegek is kihúzhatók a talajból. Hús: kékül. Szag és íz: Égetően csípős! Termőhely és idő: Luc- és erdeifenyő alatt terem, ritkábban savanyú talajú gyertyános tölgyesben. Nem gyakori gomba.

Barna gyűrűstinóru

Kalap: 3-15 cm átmérőjű; kissé púposan domború, majd ellaposodik; sárgás-, csokoládé- vagy sötétbarna; felülete nyálkás, ragadós, szárazon fénylő; bőre könnyen lehúzható. Lemezek leírása:Eleinte szűk pórusú; halványsárga, idővel piszkos olívsárga, sárgásbarna lesz. Tönk leírása:3-11 cm hosszú, 1-2,5 cm vastag; többnyire hengeres; fehéres, majd ibolyásbarna gallérja van, a gallér alatt fehéresbarnás, sima felületű. Gombahús leírása:Hamar puhul; fehéressárgás, sézíne nem változik; kissé gyümölcsillatú, gyengén savanykás ízű. Előfordulása:Májustól novemberig, kéttűs fenyő (erdei- és feketefenyő) alatt növő, gyakori faj. Fogyasztása:Ehető, de a kalap bőrét húzzuk le. Megjegyzés:Mérgező fajjal nem téveszthető össze, hasonló hozzá az ehető szemcsésnyelű fenyőtinóru.

Barna porhanyósgomba

Jellemzés: Csoportos növésű, igen törékeny gomba. Kalapja és lemezei sötétbarnák, tönkje viszont fehér, selymes fényű, belül üres. Kalap: Félgömb alakúból szétterülő, 2-12 cm széles. Barna, sötét csokoládébarna, gesztenyebarna, végül barnássárgára kifakuló. Gyakran a közepe világosabb, a széle pedig széles sávban sötétebb. Peremén pókhálószerű fátyolmaradványok lehetnek. Lemezek: Halványbarnából igen gyorsan sötét csokoládébarnára sötétednek. Olykor kezdetben halványvörösek. A fiatal gomba lemezeit gyakran fátyol fedi. Spórapora sötét csokoládébarna. Tönk: A csoportos növés miatt görbe, karcsú, 3-10 cm hosszú, 3-10 mm vastag. Fehér színű és selymesen fényes. Felülete hullámos, egyenetlen, belül csövesen üres. Hús: A kalapban igen vékony, a tönkben igen törékeny. Barnás, többé- kevésbé vizenyős. Szag és íz: Jóízű, de nem kellemesen földszagú. Termőhely és idő: Erdők talaján, fatörzsek vagy fatuskók közelében, a korhadó faanyagon nagy csoportokban fejlődik. Főleg ősszel gyakori, de nyár elején is előjöhet. Nedves helyeken vagy kiadós esők után az ország minden erdős térületén igen bőven terem. Felhasználás: Ehető, sőt fiatalon jóízű, de törékenysége miatt nem tartós, az idős gombából készített ételt a spórapora sötétre festi. Hasonló fajok: Hozzá hasonló mérgező gomba nemigen akad, mert a mérgező susulykák kalapja csúcsos, sugarasan rostos, lemezeik világosabbak, szürkésbarnák, és a susulykák nem nőnek csoportosan. Az ehetők közül csak a csoportos pereszke kalapja lehet felülről hasonló, meg a csupros tuskógomba, de ezek lemezei világosak, fehéresek.

Barna nyálkásgomba

Jellemzés: A barna nyálkásgomba jól megtermett, 5-10 cm nagy Kalap: sötétbarna, de lehet a barna különböző árnyalata, világosabb vagy gyakran lilás is, sőt szinte feketésbarna. Termőhely és idő: Kizárólag fenyvesekben fordul elő nyár végi, őszi; és ilyen helyeken szedik és gyűjtik, mert könnyen felismerhető, jó, ehető gomba. Hasonló fajok: Hazánkban csak kevesen ismerik, mert nem sok az erdei- és lucfenyő. Annyira jellegzetes, hogy néhány közeli rokon fajon kívül más gombával nem téveszthető össze.

Barna tinóru

Kalap:4-10 (15) cm átmérőjű; félgömb alakú, domború, végül ellaposodik; gesztenye-, csokoládé- vagy vörösbarna színű; fiatalon hamvas, majd csupasz, kissé ragadóssá válhat, különösen nedves időben. Lemezek:Kissé tág pórusú; fakósárga, majd olívzöldes lesz, nyomásra kékül. Tönk:5-9 cm hosszű, 1-3 cm vastag; hengeres, de lehet hasas is; világosbarna, barnás, vörösesbarnás; hamvas felületű. Gombahús:Vastag; fehéres, halványsárgás, vágásra többé-kevésbé kékül; szaga, íze kissé gyümölcsszerű. Termőhely és idő:Júniustól októberig, savanyú talajú lomb- és fenyőerdőben növő, helyenként gyakori faj. Fogyasztás:Ehető, árusítható. Hasonló fajok:Az ehető gesztenyebarna tinóruval, ízletes vargányával és a nem ehető epeízű tinóruval téveszthető össze.

Barnulóhúsú galambgomba

Jellemzés: Lombos és fenyőerdők igen változatos kalapszínű gombája, amelyet erős halszagáról és barnuló húsáról mégis könnyen felismerhetünk. Kalap: 5-12 cm-es, fiatalon félgömb alakú, majd középen bemélyedve kiterülő. Általában borvörös, kárminpiros, feketéspíros, ibolyás színű, középen kifakul, sárgás, okkeres foltokkal. Kalapbőre szárazon fénytelen, nedvesen ragadós, könnyen lehúzható. Idősebb példányok kalapszéle bordás. Lemezek: Sűrűn álló lemezei vajsárgák, nyomásra barnulnak. Tönk: fölfelé kissé vékonyodó, fehér, de többé-kevésbé erősen vörös színnel futtatott, nyomásra szürkésbarnán foltosodik. Erős halszaga főzéskor megszűnik. Ehető gomba.

Büdös szegfűgomba

Jellemzés: A fokhagymagombákhoz igen hasonló, sejtszerkezeti okból külön nemzetségbe helyezett apró (2-3 cm-es) gomba. Kalap: domború, később lapos, rozsdabarna, lilás bíborbarna. Széle bordás- ráncos. Tönk: Rövid, fonalszerű, ha kissé vastagabb, lefelé elvékonyodó. A kalapnál sötétebb, barnásfekete színű, de világosabban pelyhes, finoman nemezes. Lemezek: a kalapnál világosabbak, rózsaszínesek vagy rozsdásfehérek. Szag és íz: Kiállhatatlanul rossz, rothadó káposztára emlékeztető szaga van. Termőhely és idő: Bükkösökben, gyertyános tölgyesekben, korhadó ágdarabokon terem kisebb csoportokban. Hasonló fajok: Nem gyakori. A fenyő szegfűgomba kisebb, legfeljebb 1cm-es kalapja világosabb, a tönkje is okkerszínű felül. Lucfenyvesek avarján terem, szinte egész évben.

Bársonyos pereszke

Kalap: 5-12 (20) cm átmérőjű; domború, majd ellaposodik; sárga színű felületét bíborvörös nemez borítja, mely idővel apró pikkelyekre szakadozik. Lemezek: tönkre foggal ránőnek; sárgák; élük többé-kevésbé fúrészes. Tönk: 6-10 cm hosszú, 1-1,5 cm vastag; gyakran görbe, hengeres vagy lefelé elvékonyodó, többnyire csoportos; a kalaphoz hasonló színű; sárga alapon bíborvörösen nemezes, pikkelyes. Gombahús: A kalapban vastag, a tönkben szálas; sárgás; lédús; gyenge illata kissé a nedves fára emlékeztet, többé-kevésbé kesernyés ízű. Termőhely és idő: Júliustól novemberig, luc- és kéttűs fenyő (erdei- és feketefenyő) tuskón növő, gyakori faj. Felhasználás:Íze miatt fogyasztásra nem ajánlható. Hasonló fajok:Más gombafajjal nem téveszthető össze.

Élénkszínű nyirokgomba

Élénkszínű nyirokgomba Jellemzés: Tölcsér alakú, Iefutó lemezű, sárga kalapú, zömök gomba. Lemezei kissé ritkán állók és az átlagosnál vastagabbak. Kalap: Kezdetben domború, majd ellaposodó, végül egy kissé tölcséres. 4-10 cm széles, púpos vagy közepén bemélyedő is lehet. Sárga, rózsássárga vagy világos narancsszínű. Sima vagy aprón pikkelyes, nem ragadós. Lemezek: Kissé ritkán állók, erősen lefutók, és kissé vastagok, viaszszerűek. Színük a kalaphoz hasonló sárgásfehér, halványsárga. Spórapora fehér. Tönk: Rövid, zömök, tömör, 4-10 cm hosszú, 5-15 mm vastag. Fehéres, sárgás, rózsássárgás. Felülete kissé szálas. Hús: Puha, eléggé törékeny, sárgásfehéres vagy halvány narancssárgás színű. A kalap közepén eléggé vastag. Szag és íz: Nem jelentékeny. Termőhely és idő: Mezőkön, legelőkön és erdei füves helyeken, főleg csak ősszel terem. Egyes években helyenként nagyobb mennyiségben található. Felhasználás: Jóízű ehető gomba, amely ritkán kukacos és fogyasztásra ajánlható. Hasonló fajok: Összetéveszthető egyes tölcsérgombákkal, amelyek között mérgezők is vannak, így a rozsdasárga tölcsérgombával. A tölcsérgombáktól megkülönböztetik kissé ritkán álló és kissé vastag lemezei, erre a kevéssé feltűnő tulajdonságra ezért fokozottan figyelni kell.

Bimbós pöfeteg

Jellemzés: Kicsiny vagy közepes, fehér, gömbölyded, körte alakú gomba, tetején sűrű, letörölhető szemcsékkel, tüskékkel. Termőtest: Bunkós, fordított palackhoz hasonló, körte alakú, felül golyószerű, lefelé fokozatosan szűkül, és rövid hengeres része van, 3-10 cm magas, 3-5 cm széles. Színe fehér, később sárgás, éretten szürkésbarna. Bőre két összenőtt rétegű, amely a hússal is összenőtt. Az idős gomba a csúcsán felreped, és ha a gombát megnyomjuk, a spórapor kipöfög belőle. Felszínét apró, törékeny, letörölhető tüskeszerű szemcsék és pikkelyek borítják, amelyek később maguktól is lehullanak róla. Hús: Rugalmasan puha, kezdetben hófehér, sajtszerűen tömör és vágható, majd sárgás, vizenyős, később barna és száraz porrá hullik szét. A termőréteg, amely barna spórákra esik szét, a gömbölyű fejrészben csak egy kerek, puhán velős rész, a tönkben csak rostok vannak termőréteg nélkül. Utóbbi nem sárgul meg úgy, mint a gomba felső része, hanem csak szürkül. Spórapora barna. Spórái sárgásbarnák, gömbölyűek. Szag és íz: Fiatalon kellemesen, jellemzően aromás gomba ízű kissé retekszagú vagy lehet karbidra emlékeztető kellemetlen szagú. Termőhely és idő: Nyáron és ősszel termő gomba, de csaknem egész évben előjön. A megszáradt példányok áttelelnek. Igen gyakori és mindenfelé tömegesen, seregesen, néha boszorkánykörben is terem. Erdőben, réten, legelőn egyaránt megtaláljuk. Felhasználás: Amíg fiatal és belül fehér, minden pöfeteg ehető. Közülük ez az egyik legjobb ízű faj, de jellegzetes és erős aromája miatt egymagában gombás ételnek nem elsőrendű. Leginkább rántva, sütve jó. Más gombával vegyítve jó levesbe, húsételhez is. Igen jól szárítható, szép hófehér szárítmányt ad, és gombaporba is jól használható. Hasonló fajok: A pöfetegekhez hasonlít a mérges áltrifla, amely mérgező. Ennek felszíne repedező, burka kemény, belseje pedig fiatalon is szürkésfekete. A pöfetegek a fiatal, burokba zárt gyilkos galócákkal is összetéveszthetők, de felmetszve a burokba zárt kalapos gomba azonnal felismerhető. Sok hasonló, kisebb-nagyobb, gyakori ehető pöfeteg hasonlít hozzá. Ilyen pl. a kicsiny, szürkepöfeteg amely egész gömbölyű, tönkje nincs, csak vékony gyökérszerű köteggel folytatódik a talajban. A körte alakú pöfeteg ugyancsak gyakori, hasonló faj. Termőhelyében különbözik, mert korhadó faanyagon terem, és csoportos növésű.

Bársonyostönkű cölöpgomba

Jellemzés: A nevében szereplő két jellemzőjéről még akkor is felismerjük, ha előtte sohasem láttuk. Kalap: nagy, csaknem mindig excentrikus, gyakran több példány nő egymás mellett. Mérete kiterülve 10-20 cm-es, de előfordulnak ennél jóval nagyobb, óriási példányok is, színe mély sötétbarna. Széle begöngyölt. Lemezek: aránylag ritkán állók, a rövid, többnyire kajla tönkre mélyen lefutóak, színük fiatalon sárga, később sárgásbarna. Tönk: vastag, szép, mélybarna bársony borítja. Hús: tömötten rostos kemény, sárga, sárgásbarna, ha megkóstoljuk, összehúzóan sósan kellemetlen ízű. Termőhely és idő: Termőhelye fenyves, leginkább az erdei fenyőt kedveli. Vagy levágott tönkön, vagy gyakran az élőfa alsó részén odúból vagy sérülésből nőnek ki féloldalt a kalapok. Előfordulhat talajon is, ha az avar tönköt vagy gyökeret takar. Mint minden cölöpgomba, veszélyes!

Borsos tejelőgomba

Jellemzés: Tölgyesekben, gyertyánosokban, bükkösökben gyakori nyári-őszi gomba. Még szárazabb időben is bőven terem, de íze miatt csekély értékű. Kalap: már fiatalon is lapos, 10-15 cm-re kiterül, közepén bemélyed, tölcséresedik. Széle előbb begöngyölt, majd szabálytalanul hullámos. Fehéres színű kalapján szürkés okker vagy halvány barnás foltok jelennek meg. Közepében avardarabok, talajszemcsék gyűlnek össze. Lemezek: rendkívül sűrűn állók, keskenyek, a tönkre kissé lefutók, fehéresek, majd sárgás-okkeres árnyalatúak. Sérülésre fehér tejcseppek jelennek meg rajtuk, amelyek színüket nem változtatják. Tönk: is fehéres, vaskos, hengeres. Hús: fehér, merev, vágásra, törésre fehér tejnedvet ereszt. Nyersen csípős, elkészítve kissé kesernyés. Hasonló fajok: A zöldülőtejű tejelőgombát nemcsak annak alapján különíthetjük el az előzőtől, hogy fehér tejnedve színét változtatja: zöldesszürke foltokat hagyva szárad be, de lemezei szerint is, amelyek nem futnak le a tönkre. Mindkettőjüktől különbözik a pelyhes tejelőgomba, ritkán álló lemezeivel, kalapjának és fiatal tönkjének finoman molyhos, nemezes felületével. Ez a gomba olyan égetően csípős, hogy étkezésre semmilyen módon elkészítve nem alkalmas! Nyár elejétől igen gyakori. E három faj lombos és vegyes erdőben általánosan elterjedt, a rózsáslemezű tejelőgomba viszont kizárólag nyárfa alatt terem. Gyakran 30-35 cm átmérőjű is lehet a kalapja. Ezen fehéres alapon rózsaszínes, néha vöröses foltok láthatók. Lemezei is rózsaszínesek. Alföldi nyárasokban néhol tömeges, de olyan keserű, hogy ehetetlen.

Begöngyöltszélű cölöpgomba

Jellemzés: Nyomásra rozsdabarnán foltosodó, olajbarna, sárgásbarna, tölcséres alakú, nagyobb gomba. Lemezei zöldes árnyalattal sárgásbarnák, a kalapról lefejthetők. Kalap: Domború, majd tölcséres, olykor kajla. Szélein aláhajló, begöngyölt, 5- 15 cm széles, néha nagyobb. Színe sárgásbarna, nyomásra sötét vörösbarna lesz. Nedvesen nyálkás, ragadós, szárazon fényes. Lemezek: Sűrűn állók, mélyen lefutók. A kalap húsáról könnyen leválaszthatók. Színük zöldessárgás, rozsdasárga, barnássárga. Sérülésre, érintésre sötét rozsdabarnára színeződnek. Spórapora sárgásbarna. Spórái barnássárgák, megnyúlt tojásdadok. Tönk: Rövid, zömök, cölöpszerű, de lehet kissé megnyúlt, görbe vagy lefelé vékonyodó is. 3-10 cm hosszú,1-3 cm vastag. Színe a kalaphoz hasonló, de világosabb. Hús: Rostos, színe sárgás, elvágva vagy megtörve sötét rozsdabarnára változik. Főzve majdnem fekete. Szag és íz: Gyümölcsre emlékeztető szagú, savanykás ízű. Termőhely és idő: Lomberdőben, esetleg fenyvesben is, nedves, bokros helyeken, leginkább patak partján, árkokban, erdőszélen, egyesével, de helyenként seregesen terem a talajon. Nyáron és ősszel található. Helyenként gyakori, de nem tömeges. Mérgezés: Vigyázzunk vele, mert nyersen súlyosan mérgező! Külföldön sokfelé fogyasztják, főként a fiatal kalapot sütve, de már több halálesetet is okozott. Érzékeny emberek, a megfőzött vagy sütött gombától is rosszul lesznek. Feltétlenül kerüljük. Hasonló fajok: A kenyérgombához és más tejelőgombákhoz hasonlít, de azok megtörve tejnedvet engednek. Összetéveszthető vele esetleg a világító tölcsérgomba is, ez azonban csoportos, narancsszínű, vöröses, sérülésre nem foltosodik, és szintén mérgező.

Büdös galambgomba

Jellemzés: Nagy termetű vastag húsú, sárgásbarna és ragadós kalapú galambgomba. A kalap széle feltűnően, fésűsen bordás. Kalap: Gömbölyűből félgömb alakú, domború lesz, 6-15 cm széles, okkersárga, barnássárga, sárgásbarna, a közepén barna. Nedvesen ragadós, kiemelkedő bordákon sorban ülő kis dudorokkal, szemölcsökkel. Lemezek: Sűrűn állók, nem lefutók, a rendesnél kissé vastagabbak és küllősen elrendeződők. Színük sárgásfehér, szürkésfehér, krémszínű. Spórapora fehér. Tönk: Rövid, zömök. 4-14 cm hosszú, 1,5-4 cm vastag. Hengeres, de alul kissé hasas is lehet. Fehér, alul többnyire kissé barnás vagy barna foltos. Belsejében emeletesen egymás fölött elhelyezkedő üregek vannak. Hús: Merev, törékeny, pattanva törő, a tönkben morzsalékony. Fehér, barnásfehér. Szag és íz: Csípős, igen rossz ízű. Szaga fiatalon nem jelentékeny, később igen büdös, olajszagú. Termőhely és idő: Erdőkben, főleg sűrű lomberdők talaján, nyáron és kora ősszel sokfelé igen gyakori. Száraz időben is terem. Felhasználás: Nem mérgező, de rossz íze és szaga miatt ehetetlen. Hasonló fajok: Hozzá hasonló ehető gomba nincsen. Más, ugyancsak csípős, rossz ízű galambgombától ezt a fajt megkülönbözteti kalapjának színe, ragadóssága, és a kalap fésűsen bordás széle.

Bíborbarna csiperke

Jellemzés: Nyílt füves puszták őszi gombája. Kalap: bíborbarna pikkelyek, rányomott szálak díszítik. Lemezek: húsvörösek, majd vörösbarnák, végül feketésbarnák. Tönk: fehér, rövid. Gallérja fehér, gyenge, alatta a tönk finoman pelyhes. Hús: fehéres, gyengén vörösödik. Szag és íz: Illata kellemes, fűszeres, az ánizsra emlékeztet. Ehető gomba.

Büdös őzlábgomba

Jellemzés: Erdei avaron, tisztásokon, földben korhadó fatörmeléken, parkok, kertek pázsitjában nyáron és ősszel gyakori ez a kicsi, de feltűnő színű gomba. Kalap: kezdetben kúpos, harang alakú, de gyorsan kiterül. 2-6 cm széles, selymes, fényes. Az egyszínű vörösbarna csúcs felé egyre sűrűbben borítják vörösbarna, finom pikkelykék. Lemezek: sűrűn állók, fehérek vagy krémszínűek, a tönk előtt felkanyarodók, a tönköt nem érintik. Tönk: fehéres, alul borvöröses. Gallérja jól fejlett, bár előfordulhat, hogy a gallért kialakító részleges burok a kalap szélén marad. Hús: fehér, a tönk aljában vörösbarnás, törékeny, kellemetlen szagú Mérgezés: erősen mérgező, halálos mérgezést is okozott már! Hasonló fajok: Hasonló alakú, méretű, a rózsás őzlábgomba, amelynek kalapja, tönkje rözsaszínes, rózsásvörös, fakó húsbarna. Fehér húsa is rózsaszínessé lesz a tönkben. Gallérja gyengén fejlett, letöredező. Húsa ízetlen, de illata kellemes, ami azért is veszélyes, mert súlyosan, életveszélyesen mérgező gomba. Az alföldi akácosokban gyakran sokat terem. Figyelmetlenül egybegyűjthető a mezei szegfűgombával, pedig annak teljesen csupasz a kalapja, ritkán állók a lemezei és szívós, rugalmas húsú a tönkje. Fehéres alapon sötétebb rózsás, barnás színű, pikkelykés kalapú és gyümölcsillatú a húsbarnás őzlábgomba, míg a vörhenyes őzlábgombán a kalap felszíne okkeres húsvöröses, filces, később pikkelyes. Ennek is enyhe, de émelyítő gyümölcsillata van. Mindkettő súlyosan mérgező gomba, szerencsére nem gyakoriak.

Büdös pereszke

Jellemzés: Kisebb kalapú (3-8 cm-es), de karcsú, magas tönkű (6-10 cm-es) élénk kénsárga színű gomba. Kalapja közepén rozsdabarnás, vörösbarna színű. Lemezei, tönkje és húsa azonban sárga. Szag és íz: Kellemetlenül rossz, gázszagú. Termőhely és idő: Erdők talaján, ősszel nem ritka.

Cifra korallgomba

Jellemzés: Ágas-bogas, közepes termetű, vörösessárga gomba. Fiatalon a tönk fehér, az ágak hússzínűek, a többször elágazódó ágak vége citromsárga. Termőtest: Egy tőből sok, többszörösen elágazó, kanyargós növésű ág indul ki. Mérete 4-15 cm. Az ágak többszínűek, vörösessárgák, rózsássárgák, helyenként vörösek, az ágvégek sárgák. Idős korban az egész gomba vagy csak helyenként sárgásfehérre kifakul. Hús: Mereven szívós, rostos, kemény, de törékeny, fehér. Szag és íz: Jóízű, végül kissé kesernyés. Szaga jó. Termőhely és idő: Erdőben, talajon, nyáron és ősszel terem, de csak egyes helyeken gyakori. Felhasználás: Kissé mérgező, hashajtó hatású. Hasonló fajok: Nagyon hasonló a sárga korallgombához, amelytől a kifakult példányok alig különböztethetők meg. Vékonyabb, kanyargósabb ágai, helyenként vöröses színe és a világosabb sárga ágvégek nem eléggé biztos különbségek. Ezen kívül van még néhány ritkább, nemcsak sárga, vörösessárga korallgombafaj, amelyek között ugyancsak akad ártalmas, sőt mérgező is, mint pl. a ritka szürke korallgomba.

Céklatinóru

Jellemzés: Az országban és környékén mindenféle erdőben elég gyakori, nagy termetű és szárazabb időben is található. Mérgezés: Nyersen mérgező, de alapos sütés-főzés után elég jó ízű, ehető, szárítható. Jellemző, hogy a csöves termőréteg élénkvörös, a tönkjük vörös és a húsuk kékül. A csöves rész és a tönk között mély árok van. Kalap: is általában élénkvörös színű, a pórusok narancsvörösek, ídősődve olajzöldek, nyomásra sötétkék folt jelentkezik. A tönk lefelé keskenyedő, sárga alapon kárminosan finom szemcsékkel, sárga húsa kevésbé gyorsan kékül.

Citromgalóca

Jellemzés: Kifejlett állapotában felismerése nem nehéz, mert színe sárgászöld, mint a félig érett citrom, és a kalapbőrén nagy, szögletesen rongyos szélű, szürkés burokmaradványok tapadnak. Egyébként jellegzetes galóca, széles, peremes gumóval. Termőhely és idő: Fenyvesben és lomberdőben, nyár elejétől késő őszig az egész országban nem ritka. Mérgezés: Ne fogyasszuk, mérgező. Hasonló fajok: Gyakori gomba, jelentősége azért nagy, mert egyfelől nagysága, alakja és zöldessárga színe miatt összetéveszthető a gyilkos galócával (különösen, ha pettyei lemosódtak), másfelől azért, mert mérgező gomba. Összetéveszthető a sárguló kalapú ehető csiperkékkel.

Bunkóslábú fülőke

Jellemzés: Hólyagosan felfúvódott tönkjéről felismerhető. Kalap: vékony húsú, 4-8 cm-es, vörösesbarna, de különösen a szélein kifakuló, gyakran fehéres, szürkés, olykor sávosan sötétebb színű. Felülete sima és sajátosan zsírfényű. Lemezek: sűrűn állók, nem lefutók, fehéresek. Tönk: Az alul erősen duzzadt vagy lapos, rövid, belül üres. Színe szürkésbarnás, felülete hosszában csíkos, szívós-rostos. Hús: kissé dohos szagú és avas ízű. Termőhely és idő: Késő őszi gomba, még tél elején is, az erdők talaján, helyenként seregesen terem. Fogyasztásra nem alkalmas.

Császárgomba

Jellemzés: Piros kalapú, sárga tönkű, élénksárga lemezű, nagyobb termetű galléros gomba, nagy, fehér bocskorral. Kalap: Félgömb alakúból domború, később kiterülő 5-20 cm széles. Narancsvörös de lehet tűzvörös vagy sárga is, tetején néha nagy, fehér burokmaradványok tapadnak. Széle finoman bordás. Bőre lehúzható. Lemezek: Halványsárgák, később élénk citromsárgák, nem lefutók, szélesek, különösen a kalap szélén. Spórapora fehér. Spórái fehérek, tojásdadok. Tönk: Hengeres, tömör, alul gumósan megvastagodó, 8-15 cm hosszú, 2-3 cm vastag. Sárga, citromsárga vagy aranysárga. Gallérja is sárga, nagy, lelógó, felül finoman bordázott. A gumó szélén nagy, vastag, elálló, fehér színű, széles, zsákszerű bocskor van, amelynek felső széle több csúcsra széthasadozik. Hús: Puha, sárgásfehér, a kalapbőr alatt sárgáspiros, a tönk közepében és aljában pedig fehér. Szag és íz: Jóízű, gyengén kellemes illatú. A fiatal gomba: Kacsatojás nagyságú is lehet, felül szélesebb, teljesen zárt, vastag, fehér burokban van. Termőhely és idő: Leginkább tölgyesben, szelídgesztenyésben található, de mindig csak a fák mellett, mert gyökérkapcsolt gomba. Előfordul fenyvesben és mogyorócserjék között is. A melegebb, száraz, agyagos talajt kedveli, mert a melegebb vidékek gombája. Melegebb években néhol tömegesen is előjön, de általában nem mondható gyakorinak. Június és október között, főleg augusztusban jelentkezik. Felhasználás: Jóízű, ehető, közkedvelt és keresett gomba. A régi római idők óta ismert és az egyik legtöbbre tartott gombafaj. Igen ízletesen és sokféleképpen elkészíthető. Konzervnek, salátának és szárítmánynak is jó. Az ételt a főzéskor kioldódó sárga szín szépen megfesti. Hasonló fajok: Minden hasonló galócától feltűnően és összetéveszthetetlenül megkülönbözteti élénksárga tönkje és lemezei. A mérgező légyölő galóca lemezei és tönkje fehér. A hasonló színű galambgombáknak nincsen gallérjuk és bocskoruk, tönkjük sem sárga, és húsuk pattanva törő.

Dióízű galambgomba

Jellemzés: Nagy termetű, fehér lemezű, fehér tönkű galamb- gombák. A lemezek és a tönk töve gyakran rozsdafoltos. Kalapszínük zöld vagy húsvörös, vékony kalapbőrük gyakran nem ér a kalap széléig. Kalap: Domború, majd lapos, középen gyakran tölcséresen, gödrösen benyomott, 5-15 cm nagyságú. Színe különféle, legtöbbször húsvörös vagy világoszöld, barnászöld, de lehet majdnem fehéressárgás vagy barna is. Sokszor a kalap közepe sokkal világosabb, sárgásfehér színű. Minden színátmenet előfordul rajta. Felülete lehet finoman sugarasan ráncolt, eres. Vékony kalapbőre - különösen a húsvörös színváltozatban - szűkre szabott, úgyhogy a kalap húsát a szélén itt-ott nem takarja teljesen, és a vékony bőr mellett a lemezek bordásan kilátszanak. A kalapbőr csak a kalap feléig húzható le. Lemezek: Sűrűn állók, a tönköt érintők, üvegszerűen szétpattanva törékenyek, morzsalékonyak. Fehérek vagy fehéresek, gyakran rozsdafoltosak. Spóraporuk fehér. Tönk: Rövid, zömök, eléggé vastag, hengeres, 3-11 cm hosszú, 1,5-5 cm vastag, az alján többnyire vékonyodó. Színe fehér, de a tönk tövén többé- kevésbé rozsdás. Hús: Fehér, merev, pattanva törő, morzsalékony. Szag és íz: Nyersen is jóízű, kifejezetten édeskés, dióra emlékeztető. Csaknem szagtalan. Termőhely és idő: Lomberdőben, egyesével sokszor tömegesen teremnek a talajon, a fák alatt. Már kora nyáron tömegesek, mikor a többi faj még ritka, de később is minden erdős vidéken igen gyakoriak. Felhasználás: Egyikük a legízletesebb galambgombáknak, még nyersen is kellemes ízűek, minden elkészítésre alkalmasak. Hibájuk, hogy nagyon törékenyek és morzsalékonyak, főleg a lemezek törnek apró darabokra. Az is hibájuk, hogy gyorsan kukacosodnak. Jól száríthatók. Árusításra a csípős ízű vörös galambgombákhoz, sőt a gyilkos galócához való felületes hasonlóságuk miatt nem engedélyezettek. Hasonló fajok: A vörös és a zöld színű változatokat sokan külön fajnak tartják. A zöldes példányok, ha csak a kalapokat látjuk, összetéveszthetők a gyilkos galócával. A gyilkos galócának azonban a tönkön gallérja és alul bocskora van, húsa pedig nem pattanva törő. A vöröses kalapú példányok más vörös színű galambgombákhoz hasonlítanak, így pl. az élénkvörös, égetően csípős hánytató galambgombához, a vörös kalapú, de sárga lemezű ízletes nagy galambgombához. Igen hasonló hozzájuk a barnuló húsú galambgomba, amely eléggé gyakori faj. Ennek kalapszíne a termőhely szerint változó, többnyire barnásvörös lila, de lehet tarka, középen zöldessárga, sárgásfehér vagy más színű is. Lemezei fehéresek, majd halvány okkerszínűek, sárgásak. Tönkje fehér vagy szürkés,.olykor vörösesen futtatott. Húsa fehér színű, de megtörve szürkésbarnára színt váltó. Kellemetlen heringszagú, a szaga romlott halra emlékeztet. A barnulóhúsú galambgomba nálunk erdőkben, nyáron és ősszel gyakori. Ehető, mert a rossz szaga a főzéskor eltűnik, és igy fogyasztásra is ajánlható. Nagyon hasonló még hozzájuk az ugyancsak gyakori, de fogyasztásra nem alkalmas feketésvörös galambgomba, amelynek kalapja sötétebb vörös, feketésvörös, ibolyásvörös vagy középen majdnem fekete. Húsa merevebb, nem barnul meg, és általában kissé csípős ízű, különösen, ha a lemezeket kóstoljuk.

Csíkos pohárgomba

Jellemzés: A bozontosan szőrös, molyhos barna termőtestek mindig többesével jelennek meg korhadó fán vagy a földön. Olyanok, mintha parányi, 1-2 cm-es tüskés pöfetegek lennének. Felnyílás után látható csíkos belső fala és alján 3-6 db fehér, korongszerű glebatestecske. Hasonló fajok: A szürke pohárgomba külseje csak kissé molyhos, belseje szürkésbarna, sima, fényes. A tégelygomba legfeljebb 1 cm magas sárgás, okkeres termőtestei kívül-belül simák, mindig többesével teremnek korhadó fadarabkákon, avaron. Sem a pohárgombák, sem a tégelygomba nem ehető.

Csigapereszke

Jellemzés: A pereszkékre és a galambgombákra is emlékeztető csigagomba. Színe fehér alapon biborlilás színnel felhősen foltos. Kalap: Közepesen nagy termetű, domború vagy ellaposodó, 4-14 cm széles. Fehér alapon szürkés rózsaszínű, vörös, lilásvörös, bíborlila elmosódott foltoktól tarka. Helyenként, főleg a szélén, lehet sárga foltos is. Gyakran szálkásan tarka, mintha ecsetvonásokkal lenne megfestve. Felülete alig ragadós. Széle begöngyölt. Lemezek: Kissé lefutók, alig ritkán állók és nem vastagok. Fehérek, de vörösödők, vörösfoltosak lesznek. Spórapora fehér. Tönk: Rövid, zömök, tömör, ritkán igen vastag, csak 3-10 cm hosszú, de I-3 cm vastag. Fehér, rózsásan, vörösesen felhősen foltos. Felül aprón szemcsés, pikkelyes. Hús: A kalapban is, a tönkben is igen vastag. Fehér, helyenként kissé rózsásvöröses. Szag és íz: Íze jó, nyersen kissé kaparó, szaga nem jelentős, avarszagú. Termőhely és idő: Lomberdők talaján ősszel, későn is, egészen a fagyok beálltáig helyenként egyes években bőven található. Seregesen terem, de a fiatal példányokat a vastag avarszőnyeg gyakran még takarja. Felhasználás: Igen jó, ehető gomba, bárhogy elkészítve igen ízletes. Szépen szárad is és csak ritkán kukacos. Hasonló fajok: Más csigagombafajok nem hasonlók hozzá, inkább galambgombának vagy pereszkének lehet vélni, de jellegzetes színéről könnyen felismerhető. Egyes mérgező galambgombák, például a hánytató galambgomba színben kissé hasonlók, de a galambgombák húsa a tönkben nem rostos, hanem pattanva törik.

Csillagspórás susulyka

Jellemzés: Kúpos, csúcsos és szálas-rostos, selymes barna kalapú, törékeny kis gombák. Lemezeik szürkésbarnák. Kalap: Kúp alakú, majd behasadozó széllel szétterülő, de a közepe akkor is csúcsos marad. 1-6 cm széles. Színe különféle árnyalatú barna, többnyire sötétbarna. Felülete sugarasan szálas, szálkás, rostos vagy bordás. Lemezek: Kezdetben szürkések, majd szürkésbarnák, végül barnák lesznek. Spóráik sárgák, a főfaj spórái feltűnően csillag alakúak, több hegyes kiemelkedéssel, más fajok spórája lehet más, például vese alakú is. Tönk: Egyenes, karcsú, alul sokszor gumós, 2-8 cm hosszú, 2-10 mm vastag. Színe többnyire barnás, de lehet felül fehéres, sárgás vagy lilás is. Hús: Puha, törékeny, a kalapban igen vékony. Színe fehéres, a tönkben többnyire kissé megbarnuló vagy megvörösödő. Szag és íz: Többnyire eléggé erősen kellemetlen rossz szagú gombák, de egyesek lehetnek szagtalanok is. Termőhely és idő: Főleg sűrű erdőben, de máshol is, árnyékos, nedves, nyirkos helyeken teremnek, egyes fajok azonban nyíltabb, füves területen is. Tavasztól őszig némelyik faj helyenként gyakori. Mérgezés: Többé-kevésbé mérgezők, a csillagspórás susulyka eléggé súlyosan is. Tünetei a susulykamérgezésre jellemzők. Hasonló fajok: A csillagspórás susulykához igen hasonló több kisebb termetű barna susulyka van. Ezeket egymástól, sőt a kerti susulykától és rokonaitól megkülönböztetni sokszor csak mikroszkópos vizsgálattal lehet. Minthogy majdnem minden susulyka mérgező, ezért ha el akarjuk kerülni őket, annak felismerése is elegendő, hogy a gomba susulyka. Az ehető gombák közül a hozzá nem értők a mezei szegfűgombával téveszthetik össze, pedig annak lemezei ritkán állók és nem szürkésbarna színűek, kalapja nem sugarasan szálas, húsa nem olyan törékeny, és jellemző az illata is.

Elefántcsont-csigagomba

Jellemzés: Egyszínű fehér vagy sárgásfehér, nyálkás, ragadós kalapú, közepes termetű őszi gomba, amely ritkán álló, vastag, viasszerű lemezeiről és a tönkön korpás pikkelyeiről ismerhető fel. Kalap: Félgömb alakú, domború, 3-10 cm nagy. Pereme fiatalon aláhajló, kissé pihés. Lemezek: Feltűnően ritkán állók, vastagok, nem törékenyek, kissé lefutók. Tönk: Karcsú, vékony, gyakran hullámosan görbe, hajlott, 5-10 cm hosszú, 0,5-1,5 cm vastag. Felülete kissé ragadós. A kalap alatt, a felső harmadában szemesés, korpásan pikkelyes. Hús: Fehér. Szag és íz: Igen jellegzetes, kellemetlenül erős "csigagombaszagú" és aromás ízű. Termőhely és idő: Ősszel terem erdőkben, a talajon magányosan, néha seregesen. Helyenként gyakori. Felhasználás: Ehető és sokféleképpen felhasználható gomba, de jellegzetes aromája miatt csak kevesen szeretik. Elkészítés előtt ragadós bőrét le kell húzni, de az étel így is kissé nyálkás tőle. Szárítható, gombapornak is használható. Hasonló fajok: Hasonlít hozzá a helyenként nem ritka csípős fehér pereszke, amelynek lemezei azonban vékonyabbak, nem lefutók és sűrűn állók. Kalapja nem ragadós és íze csípős. Más, esetleg felületesen hasonlító fehér gombáktól, mint pl. a tarlógombától, az erdőszéli csiperkétől, a fehér gyilkos galócától megkülönbözteti, hogy azok lemeze nem lefutó, nem vaskos, és hogy tönkjükön gallér is van. Hasonlít hozzá több más csigagomba, így leginkább a vagy fehér csigagomba, amelynek kalapja száraz, nem nyálkás, és húsa is vastagabb. Az ősszel helyenként igen gyakori, más színű többi csigagombát színük alapján könnyű megkülönböztetni.

Cseh kucsmagomba

Jellemzés: Süvege hosszában árkos, gödrös, és a hosszú tönkkel csak a csúcsán nőtt össze, azt gyűrűszerűen körülveszi. Süveg: Harang vagy kucsma alakú 2-4 cm magas, hosszában árkolt, hullámosan gödrös. A tönkkel csak a csúcsán nőtt össze, az egész süveg a tönktől körös-körül eláll. Színe sárgásbarna, vörösesbarna. A spórapora fehéres. Tönk: 5-15 cm magas, karcsú, fehér, törékeny. Hús: Merev, puha, viaszosan törékeny, de nedvdús és romlékony. A gomba belseje átmetszve egyetlen üreg, amelyet részben vattaszerűen laza szövedék bélel ki. Szag és íz: . Nem jellegzetes. Termőhely és idő: Erdőszéleken és erdőkben, bokros helyeken kora tavasszal, áprilistól júniusig terem. Felhasználás: Kevésbé értékes, mint a többi kucsmagomba, de ugyanúgy felhasználható. Csak a fiatalja jó, az idősebbje vizenyős, romlékony, sőt forrázás nélkül megárthat Hasonló fajok: Jellegzetes gomba, illetve két igen hasonló faj, amely a többi kucsmagombától és a papsapkagombáktól jól elkülöníthető azáltal, hogy a süvege a tönkkel csak a csúcsán nőtt össze, és a tönköt harangszerűen veszi körül.

Csoportos pereszke

Jellemzés: A csoportosan növő, nagyméretű, fehéres, nem lefutó lemezű gombák a valódi pereszkéktől már régen elválasztva, külön nemzetségbe tartoznak. Ez a legjellemzőbb, leggyakoribb fajuk, fontos ehető gomba. Kalap: sárgásbarna, világosbarna, 5-15 cm nagy. Lemezek: fehéresek. Tönk: A csoportosan nőtt, hosszú és fehéresek. Termőhely és idő: Füves erdőben, de nedves csupasz talajon bárhol, nyáron és ősszel terem. Hasonló fajok: A sötétebb barna kalapú bokros pereszke is ugyanilyen jó, ehető gomba. A majdnem tiszta fehér színű faj is ide tartozó, ritka gomba.

Csupros tuskógomba

Jellemzés: Csoportos növésű, világosbarna, pikkelyes kalapú gomba. Kissé lefutó lemezei is világosbarnás színűek. Gallértalan Kalap: Domború, kissé kúp alakú, végül ellaposodó - de a közepén akkor is kúpos marad -, 2-8 cm széles. Színe halványbarnás, okkersárgás, rózsássárgás, világosbarna, sugaras rajzolatú és sötétebb apró szálkás pikkelyek díszítik, főleg középen. Széle idős korban kissé bordás. Lemezek: Kissé lefutók, sűrűn állók. Csak kezdetben fehéresek, okkersárgák, hamar halványbarnák lesznek. Spórapora fehér. Tönk: Karcsú, többnyire görbe, 5-12 cm hosszú, 3-10 mm vastag. A kalappal egyező rózsássárgás, világosbarnás vagy barna színű. Felülete rostos- szálas, gallérja nincsen. Hús: A kalapban igen vékony, a tönkben rostos, szálakra foszló. Fehéres, világosbarnás színű. Szag és íz: Szaga nem jelentős, az íze kissé fanyar, de nem kellemetlenül. Felhasználás: Jó, ehető gomba, amelyet sokfelé gyűjtenek. Frissen különféle módon elkészíthető. Szárításra is alkalmas. A gyűrűs tuskógombától eltérően nem igényel hosszabb főzést. Termőhely és idő: Lombos erdők talaján, különösen tölgy, akác és szelídgesztenye tövében vagy közelében, a talajon, nyáron és ősszel helyenként nem ritka. Különösen a Dunántúl déli részén és a Bükkben igen gyakori, még szárazabb időben is. Hasonló fajok: Összetéveszthető az ehető ízletes tőkegombával, pedig annak nem a kalapja, hanem a tönkje pikkelyes. A gyűrűs tuskógomba pedig nagyobb, galléros, lemezein és tönkjén több a fehér szín. A tüskés tőkegombának, amely rossz ízű, kalapja is, tönkje is erősen pikkelyes. A többi hasonló termetű csoportos gomba, így pl. a mérgező sárga kénvirággomba kalapja inkább sárga színű.

Csipkés trágyagomba

Kalap: Kicsiny, 1-5 cm-es, gyűszű alakú, barnássárgás, barnásszürke, olykor vörösesbarnás, barnássárgásra kifakuló. A kalap széle erősen cafrangos. Lemezek: szürkés vörösesbarnából barnásfeketére sötétednek, többnyire világosabban foltosak, és élük fehéres. Tönk: karcsú, 4-10 cm hosszú, szívósan merev, szürkés, vörösbarna, fölül aprón szemcsés. Termőhely és idő: Trágyás helyeken, trágyán, legelőn, útszélen, kertben, tavasztól őszig magánosan terem. Gyakori. Mérgezés: Mérgező Hasonló fajok: Több hozzá hasonló, ugyancsak gyakori faj van, ilyen például a sötét trágyagomba, amelynek félgömb alakú kalapja feketésbarna és a széle nem cafrangos. A halvány trágyagomba kalapja viszont fehéressárgás. Ezek egyike sem ehető, sőt mérgezést okozhatnak!

Erdei szömörcsög

Jellemzés: Amíg a fejletlen és fehéres külsejű "boszorkánytojás" nem nyílt fel, addig szagtalan. Később, amikor fehér vagy halvány krémszínű, szivacsos szerkezetű meddő rész tönkként 10-20 cm-re emeli süvegszerű csúcsán a zöldesbarna, nyálkásan elfolyósodó spóratömeget, akkor kezd taszító dögszaga terjengeni, s ez messziről jelzi jelenlétét az erdőben. A háromrétegű burok mint bocskor megmarad a tönk alján.

Epeízű tinóru

Jellemzés: Jól megtermett, barna erdei gomba, eléggé duzzadt, hasas tönkkel, melyen igen feltűnően nagyszemű, megnyúlt, álló hatszögű rajzolat látszik. Csöves rész: A termőréteg csövecskéinek nyílása rózsaszín, púposodó, oldalról is látszik és nem választja el árok a tönktől. Hús: puha, barnás és nevéhez illően keserű. Szag és íz: Ha véletlenül ételbe kerül, az egészet ki lehet dobni. Termőhely és idő: Hazánkban csak elszórtan, inkább csak a nyugati országrész- ben kerül elő.

Erdei szegfűgomba

Jellemzés: Fehéres színű, szegfűgomba illatú. Lemezei ritkán állók A tönk töve sötét vörösesbarna. Többnyire csoportos. Kalap: Kicsiny, 1-6 cm széles, eleinte domború, később lapos. Színe fehéres, de lehet rózsás, lilás, szürkés vagy feketés is. A széle idős korban többnyire bordás. Lemezek: Ritkán állók, nem lefutók, fehérek, olykor halványan sárgásak vagy barnásak. Spórapora fehér. Tönk: Karcsú, egyenes, merev, 3-8 cm hosszú, 2-5 mm vastag. Felül fehéressárgás, lefelé fokozatosan sötétebb, középen vörösbarna, alul lilásfekete színű. Általában kissé csoportos, 3-6 példány nő együtt. Hús: Fehéres, a kalapban vékony, rugalmas, merev, a tönkben igen szívós. Szag és íz: A mezei szegfűgombához hasonlóan szegfűszegszagú. Termőhely és idő: Erdőben a talajon, korhadó leveleken, kis csoportokban seregesen terem. Nyáron és ősszel sokfelé gyakori. Felhasználás: Jó ehető gomba, amelyet - bár kicsiny - érdemes gyűjteni. Leginkább levesnek alkalmas. Hasonló fajok: A mérges gombák közül hasonlítanak hozzá a parlagi, a kisfehér és a viaszfehér tölcsérgomba, de azoknak lemezei sűrűn állók és lefutók. Mindegyiktől különbözik illatával és az alján sötét színű, szívós tönkjével is. A mezei szegfűgombától megkülönbözteti fehéres színe és termőhelye. Az ugyancsak ehető rozsdásszárúfülőke lemezei sűrűn állók.

Erdei csiperke

Jellemzés: Barna, pikkelyesen tarka kalapú, hamar megfeketedő lemezű, erősen vörösödő és aránylag vékony húsú, vékonyabb tönkű csiperkék. Kalap: Félgömb alakúból, tojásdadból olykor majdnem szögletes harang alakon át hamar kiterülő. 4-10 cm széles. A kalapbőr lehúzható. Színe vörösbarna, barna, szürkés alapon széles, de nem felszakadozó barnás szálakkal és pikkelyekkel díszített. Középen szürkésbarna, csupasz. A nyomáshelyeken barnásan vörösödő. Lehet félgömb alakú, szélesebb kalapú és alacsonyabb növésű, rozsdásbarna, a kalapra simuló, szálas pikkelyekkel fedett is. Lemezek: Már kezdetben szürkés rózsaszínűek, és barnásvörösön át gyorsan feketednek. A fiatal gomba lemezei a nyomáshelyeken élénk húsvörös színűek. A lemezek nyirkosak, nedvesek, törékenyek. Tönk: Egyenletesen karcsú, az alján többnyire talpszerűen duzzadt, bunkós, 5-10 cm hosszú, de csak 1-2 cm vastag. Van rövidebb és megnyúltabb változata. Színe kezdetben fehér, de igen gyorsan szürkül, barnul, márványosan feketedik, nyomásra lehet vörösfoltos. Felülete hamvas, selymes. Belül szélesen csövesedő, csak alul tömör. Gallérja egyszerű, eléggé vékony, lelógó, gyakran aránylag mélyen álló, fehérből gyorsan szürkésbarnára feketedik. Hús: Merev. Fiatalon fehér, megtörve hamar húsvörösre vagy borvörösre színeződik, a lomberdőben élő fajé rögtön vérvörös lesz. Az idősebb gomba húsa szürkül, barnásfekete lesz. Csak a tönk aljában marad fehér, ahol viszont sárguló is lehet. Szag és íz: Enyhén sajátos, csiperkére és parafára emlékeztető illatuk van. Termőhely és idő: Lomb- és fenyőerdőben egyaránt előfordulnak. A fenyvescsiperkét a fenyőerdőkben, az erdei csiperkét pedig a tölgyesekben, bokros helyeken, főként meszes talajon találjuk. Mindkét faj júliustól októberig gyakori, de nem mindenütt és nem minden esztendőben. Néha igen nagy tömegben jönnek elő, seregesen és nagy boszorkánykörökben, de hamar, egy-két nap alatt megöregszenek. Felhasználás: Jóízű, de kevéssé állóképes csiperkék, és mivel az ételt feketére festik, nem is közkedveltek. Hasonló fajok: Megjegyezzük, hogy nálunk a rozsdabarna kalapú, karcsúbb növésű, erősebben vörösödő húsú, lomberdőinkben élő erdei csiperke a gyakoribb. Az inkább szürkésbarna kalapú, zömökebb, vörösre színeződő húsú fenyvescsiperke valamivel ritkább, már csak azért is, mert kevesebb a fenyőerdő. Az erősen fekete lemezű, barna és pikkelyes kalapú, erősen vörösödő húsú erdei csiperkék nem könnyen téveszthetők össze más gombával. Legfeljebb arra vigyázzunk, hogy a sárguló csiperke pikkelyes példányaival ne tévesszük össze. Az is előfordul, hogy fiatal példányait összetévesztik a mérgező téglavörös susulykával, pedig annak tönkje nem galléros, lemezei világosabbak, szürkésbarnák vagy vörösesbarnák maradnak, kalapja sugarasan rostos, behasadozó, húsa nem meggypiros, hanem halványvöröses lesz. Az ehető piruló őzlábgombához is hasonlíthat, de annak lemezei fehérek maradnak, gyűrűje eltologatható, és tönkje a kalapból csuklósan kifordítható. A piruló galócától, és a Párducgalócától abban különbözik, hogy azoknak a lemezei fehérek, kalapjukon a pettyek pedig világosabbak a kalap színénél.

Erdőszéli csiperke

Jellemzés: Húsa ánizsszagú és megsárguló. A gomba nyomásra kívül is sárgul. A lemezek sokáig halványak, de végül csokoládébarnák, feketések lesznek. Tönkje csöves és talpas. Kalap: Fiatalon tojás-, gyűszű- vagy hegyes harang alakú, nemegyszer szögletes, aránylag kicsiny, majd félgömb alakú, ernyőszerűen kiterülő, végül lapos lesz. 6-16 cm, de lehet 30 cm széles is. Húsa közepesen vastag. Bőre lehúzható, fehér, selymesen fényes, néha sárgás krémszínű, a nyomáshelyeken sárgásan foltosodik. Idős korban barnásszürkés, feketedő, néha pikkelyes is. Lemezek: Fiatalon fehérek, halványszürkén át vörösesbarnára feketedők, de sokáig világos színűek. Néha a sötétedés a szürkésrozsdás árnyalaton is átmegy, máskor csak a barnásrozsdáson. Az idős gomba lemezei nyirkosak, vizesek. Tönk: Karcsú, alul hirtelen kiszélesedő, talpszerű, gumós vastagodással, amely lehet szögletes vagy gömbölyded. Gyakran görbe, 5-15 cm, néha 25 cm hosszú,1-5 cm vastag. Színe fehér, de sárgán foltosodó, selymes, felülete finoman szálas és pelyhes. Az idős gomba tönkje, főleg a kalap alatt szürkülő, sötétedő, alján sárguló vagy rozsdás. Állománya szálas-rostos, belül hamar csövessé, üregessé válik. Gallérja fejlett, lehet kettős rétegű, vastag vagy hártyaszerű, alsó szélén pelyhes vattaszerű, fehér, néha szalmaszínű, elálló vagy lelógó. A fiatal gomba: Tönkje hamar megnyúlik, és gumója aránylag széles, ugyanakkor a kalap még fejletlen, gyűszűszerű. Hús: Kissé merev. Fehér, olykor sárguló, de többnyire csak a kalap bőre alatt és a tönktövében lehet sárgás. Az idősebb gomba húsa, különösen a tönkben, szürkülő, feketés is lehet. Szag és íz: Íze kellemes, enyhén édeskés, diószerű. Szaga ánizsra, néha kissé keserű mandulára emlékeztet. Termőhely és idő: Lomb- és fenyőerdőben, az erdőszéleken terem, akácos erdeinkben a leggyakoribb gombák közé tartozik. Ritkás erdőben, legeltetett erdőszéleken, erdei tisztásokon, bokros helyeken, erdei utakon, réten, kertben sokfelé gyakori. Nyári és őszi gomba, amely eső után májustól novemberig terem. Felhasználás: Sokféleképpen elkészíthető jóízű csemegegomba, éppúgy, mint a kerti csiperke. Hasonló fajok: Az erdőszéli csiperkék is egy összevont csoport, ide sorolható a közel rokon, de kisebb termetű, sárguló kalapú, ánizsszagú karcsú és hosszúlábú csiperke, melyek szintén ehetők, ha nem is elsőrangúak. Az erdőszéli csiperke sok gombához hasonlít. A mérges gombák közül a fehér gyilkos galócával téveszthető könnyen össze, mert lemezei kezdetben eléggé sokáig fehéresek lehetnek, és a tönk alja gumós. Alakja is karcsú, termőhelye is azonos, sőt a szaga is majdnem hasonló lehet, mert az ánizsszag fiatalon nem eléggé érezhető. A fiatal gyilkos galócával való összetévesztésre ezért fokozottan kell ügyelni. A gyilkos galóca legjobb megkülönböztető jele a teljesen fehéren maradó lemezek és a tönk alján a bocskor. A téglavörös susulyka fiatal példányai is hasonlítanak hozzá, itt a gallér hiánya a megkülönböztető jel, továbbá a kalap bőrének rostossága. Fiatalon mindegyik gomba még világos lemezű, alakra hasonló, és kívül többé-kevésbé fehér. Ezért a fiatal, ki nem nyílott erdőszéli csiperkét ne gyűjtse az, aki nem ismeri biztosan, és csak teljes tönkkel szabad szedni. A sárguló csiperkéktől legbiztosabban a szaga különbözteti meg, de azok sárgulása is sokkal erősebb, és kifejezetten citromszínű. A retekszagú fakógomba fehér színű változatától már gallérja is megkülönbözteti.